Képaláírás: Kara Gyorgye, szerbia első felszabadítója.

Ismertető szöveg: Crni Petrovics György, a kit a nép ajka nevezett el Kara Györgye-nek, Fekete Györgynek. Mint nagyon szegény parasztembernek fia született 1766-ban a Kragujevácz melletti Viszeváczban, de már gyermekkorában szüleivel együtt Topolába költözött a hegyek közé. Mint fiatal legény, eltelve égő gyűlölettel a török ellen, 1787-ben részt vett a szerbek első török-ellenes felkelésében. Ennek leverése után menekülni kényszerűit; úgy mondják, hogy atyját, a ki nem akart vele menekülni, megölte, hogy török kézre ne kerüljön. Csakhamar háború tört ki II. József császár és a törökök között; Kara Györgye beállt a Laudon vezérlete alatti osztrák seregbe, mint egy szerbekből álló szabad csapat tagja. A békekötés után erdőőr lett a szerémmegyei krusedoli zárdában. Nemsokára azonban visszatért hazájába. A szerbek folyton fokozódó forrongása 1804-ben nyílt fölkelésben tört ki s a fölkelés élére Kara Györgye állt, egy Szendrőben 300 népképviselőből alakúit gyűlés meg is választotta a szerbek vezérévé. Fegyverre szólította a népet s két év alatt kiűzte a törököt az országból, csak a főváros, Belgrád maradt török kézen. Ekkor népszerűsége oly nagy lett, hogy fölkeltette a nemzet előkelőinek féltékenységét, a mely folyton akadályokat állított az egyszerű földmívesből lett szabadságharczos nagyratörő tervei elé. A viszálykodást felhasználták a törökök s betörtek Szerbiába, de Karagyorgye megverte őket s ezúttal Belgrádot is elfoglalta. A nép előkelői orosz védnökság alá helyezték az országot, de mivel nz oroszok nem igen erélyesen pártolták a szerbek ügyét, Kara Györgye a maga erejéből folytatta a háborút. 1810-ben az oroszok segítették s elismerték Szerbia főhadvezérének, úgy hogy most már harmadszor is sikerűit kivernie a törököt, mire 1811-ben egy népgyűlésen Szerbia egyedüli főhadurának neveztette ki magát s a polgári ügyek ellátására szenátust alakíttatott. Két évig uralkodott Szerbia fölött topolai egyszerű parasztházából. Újabb kisérletei a török teljes kiűzésére főleg azért, mert az oroszok cserben hagyták s az 1813-iki franczia háború folyamán Szerbiát kiszolgáltatták a törököknek, meghiúsultak s ő elkeseredve átment Ausztriába, majd Besszarábiába. Csak 1817-ben tért vissza hazájába, de akkor ott már Obrenovics Milos volt az úr, a ki saját hatalmát féltve a népszerű és vitéz szabadsághőstől, a Szendrő melletti Adsagnában agyonlövette.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1903. június 14.)