Képaláírás: Groisz Gusztáv, Kolozsvár követe.
Az Uniót kimondó 1848-iki erdélyi országgyűlésből. - Egykorú képek után.

Ismertető szöveg: A mohácsi vész szomorú következményei elszakították a magyar koronától s külön országgá tették az ország délkeleti részét, Erdélyt, mely hadászatilag is igen fontos rész, a honfoglalás óta mindig együvé tartozott az anyaországgal. Ez az elszakadás csak politikai természetű volt. Szívben, lélekben a külön állás hosszú idején is egy életet élt Erdély Magyarországgal, melyhez visszavágyni soha sem szűnt meg. ... Csak az idők viszontagságainak tulajdonítható, hogy az újra egyesülésnek 1848-ig kellett késnie. Ekkor végre leomolhattak az "egy nemzet két hazája" közti határfalak, habár a teljes egygyéolvadás a közbejött viharos események miatt csak két évtized múlva valósulhatott meg.
Az első magyar felelős minisztérium által V. Ferdinánd király beleegyezésével előkészített egyesülést az e végre összegyűlt utolsó erdélyi országgyűlés 1848 május 30 án mondotta ki, még pedig egyhangúlag, mindamellett, hogy megelőzőleg a szászok és oláhok sok akadályt gördítettek az unió elé. ...
Május 30-án istententisztelet után a város diszgyülést tart a redouteban, hol Béldy Ákos gróf megnyitója után Albach polgármester mond beszédet. A gyülésen Márki Sándor egyetemi tanár történelmi szempontból, Groisz Gusztáv képviselő pedig közjogi szempontból méltatja az uniót, mire a főispán záróbeszédet mond. ... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. május 29.)

Groisz Gusztáv (Kolozsvár, 1811. március 20. - Kolozsvár, 1874. április 7.) konzervatív politikus, Kolozsvár főbírája 1847-1849 között.
A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári római katolikus líceumban. 1830-tól az erdélyi királyi főkormányszéknél viselt hivatalt, majd 1837-ben Kolozsvár főjegyzőjévé választották.
1847-től 1849 végéig a város főbírói tisztét töltötte be. 1848 novemberére Erdély egyre nagyobb területe állt osztrák katonai kormányzás alatt, az ellenséges haderő Kolozsvárt is több irányból fenyegette. Miután a város védelmére kirendelt 51. kolozsvári gyalogezred parancsnoka, Baldacci Manó tábornok elrendelte Kolozsvár kiürítését, a város közgyűlése a feladás mellett döntött. Az erről szóló szerződés aláírására Mikó Imre és Groisz Gusztáv, illetve Puchner tábornok között került sor november 17-én. A város így mentesült a fosztogatástól, viszont 210 000 pengőforint hadisarcot kellett fizetnie.
1850-től 1861-ig kerületi főnök volt Marosvásárhelyt, Nagyszebenben, Szilágysomlyón. Az erdélyi királyi főkormányszék reaktiválásakor tanácsossá és csakhamar alelnökké nevezték ki, s annak feloszlatásakor beosztották a belügyminisztériumba, ahol 1872-ben helyettes államtitkár volt. 1848 előtt két ízben képviselte Kolozsvárt az erdélyi országgyűlésen. 1872-ben pedig Szászsebes országgyűlési képviselőjének választották. Tevékeny tagja volt az Erdélyi Római Katolikus Státusnak.
Érdemeiért a császár a Ferenc József-renddel és a Lipót-rend kis keresztjével tüntette ki; a forradalom leverése után passzív ellenállásba vonult erdélyi magyarság többsége azonban megvetette és árulónak tekintette. (Forrás: Wikipédia)