Képaláírás: Kozma utcai zsidó temető: 5-1-8
Ismertető szöveg: Acsády (erdetileg Adler) Ignác magyar történész, az MTA levelező tagja (1888). Nagykárolyban (Szatmár vármegye, ma: Carei, Románia) született, ahol apja, Adler Farkas bérlő élt. A család az 1850-es években Hajdúszoboszlóra költözött. Apja fokozatos anyagi gyarapodásával földbirtokot szerzett, s középosztálybeli helyzetben tudta nevelni gyermekeit. Ignác, az elsőszülött fiú, református középiskolákban tanult Debrecenben és Pesten, és ügyvédi pályára készült. A pesti egyetem jogi karán tanult tovább. Itt tanárai közül különösen Wenzel Gusztáv volt rá nagy hatással. A jogtörténész Wenzel az 1887-ben megjelent, "Magyarország mezőgazdaságának története" című művéről is ismert.
Később a filozófiai fakultást is elvégezte el, és a doktorátus megszerzése után publicisztikai téren működött.
A Századunk, majd ennek a Pesti Naplóval történt fúziójakor a Pesti Napló, és a Magyarország munkatársa volt, de írt más lapokba is: az aradi Alföld-be, a kolozsvári Kelet-be. Közgazdasági és politikai cikkei éppoly kiválóak, mint azok a cikkek, amelyek a történelemtudomány körébe tartoznak. Azonban figyelme egyre inkább a magyar történelem kérdései felé fordult. Bár haláláig a Pesti Napló munkatársa maradt, életét történetírói munkásságának szentelte. 1877-ben bölcsészeti szigorlatot is tett ebből a szaktudományból. Sok és alapos kutatást folytatott az Országos Levéltár és a Magyar Tudományos Akadémia történeti forrásanyagában.
Történetírói munkásságát az 1880-as években kezdte meg, addig újságírói tevékenysége mellett lefordította Leopold von Ranke "A római pápák története" című munkája három kötetét és Johann Caspar Bluntschli, Politika történetét az Akadémia kiadásában, valamint szépirodalmi műveket is írt, például: "Fridényi bankja" (1882); "Pénzházasság" (Ország-Világ, Bp.1893); "Aranyország" (vígjáték, 1880). 1880-83 között megjelent vígjátéka és regényei a romantikus irány hívének mutatják. Szerkesztette az Athenaeum kiadó "Kézi lexikon"-át, mely az elsők egyike volt hazánkban (1891-1893). A művelt zsidó középosztályból származó Acsádyt nagy nyelvtudás, biztos szakirodalmi ismeretek jellemezték. Kutatásai elsősorban a gazdaság- és társadalomtörténetre irányultak, a történelemtudomány azon területeire, amelyek Európában a polgárosodás és iparfejlődés előrehaladásával párhuzamosan bontakoztak ki.
Halálának évében, 1906-ban jelent meg átfogó monográfiája "A magyar jobbágyság története" címmel. E munkáját ő maga is élete fő művének tekintette. A honfoglalást követő időszaktól az egységes jobbágyság kialakulásának, majd a parasztság röghözkötésének folyamatát ábrázolta, s műve ötödik fejezetében eljutott a reformkor és az 1848. évi jobbágyfelszabadítás viszonyainak elemzéséig.
Az Akadémiának 1888 óta volt tagja. Számos tanulmánya jelent meg a Századokban, a Budapesti Szemlében, a Magyar Tanügyben és a Magyar Zsidó Szemlében. Legnagyobb és legismertebb munkája a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent két hatalmas kötet: A magyar birodalom története (I-II. 1904), mellyel az egész nemzet történetírója lett, s amelyben a modern tudomány követelményeinek megfelelően a nép és az állam ezeréves életét örökítette meg klasszikus magyarsággal. Életének e nagy művét nem sokkal élte túl. Már súlyos beteg volt, mikor Dudok János, a dogmatika tanára a hittudományi karon "Kritikai tanulmányok Acsády Ignác művéről" (1905) címen a dogmatika szempontjából élesen megtámadta. Nemsokára e legnagyobb sikere és legnagyobb csalódása után meghalt. A rákoskeresztúri izraelita temetőben, valamint a Magyar Tudományos Akadémián is Csánki Dezső, az Országos Levéltár államtitkár-főigazgatója tartott fölötte emlékbeszédet. Sírja ma a Kozma utcai izraelita temetőben található.
(Forrás: Wikipédia)
|