Képaláírás: Kerepesi temető: 34/2-1-28

Ismertető szöveg: Kmetty János festőművész, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth- díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965), a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Kassán érettségizett 1908-ban kereskedelmi iskolában. 1907-ben rajzolni tanult Halász-Hradil Elemér festőművésztől. 1909-től Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában és a Ferenczy Károly vezette szabadiskolában képezte tovább magát. Tanulmányait Párizsban, a Julien Akadémián fejezte be 1911-ben. Többször járt külföldön, Bécsben 1925-ben, Párizsban 1927-ben és 1932-ben, ahol Cézanne, Picasso és különösen a reneszánsz festők műveit tanulmányozta. Párizsból mint a kubizmus festői irányának egyik első m. képviselője tért haza. Hazajövetele után az Aktivisták vonzották, szellemi rokonság és barátság fűzte hozzájuk. Dolgozott a Kecskeméti Művésztelepen, ott is a kubista, expresszív szellemű művészekhez kapcsolódott. Több modern szellemű kiállításon vett részt, főként grafikákkal. 1917-ben a Nemzeti Szalonban Nemes Lampérth József, Schönberger Armand és Csorba Géza szobrász társaságában és a Ma kiállítótermében a reneszánsz kompozíciós elveket és a kubizmus szemléletét ötvöző, gyakran szimbolikus témakörű képeit mutatta be. A Tanácsköztársaság idején Nemes Lampérthtal közösen készített toborzóplakátot, tagja volt a képzőművészeti direktóriumnak. A Horthy-korszakban a Nyolcak törekvéseit folytató Képzőművészek Új Társaságának (KUT) egyik alapító tagja és alelnöke volt. Kmetty támogatásával állíthatott ki a KUT-ban a Szocialista Képzőművészek Csoportjának több tagja, így Goldmann György is. Több ízben megfordult a nagybányai művésztelepen is. A II. világháború alatt számos üldözöttet bújtatott. Tanított a Podolini-féle munkás szabadiskolában és a Derkovits Gyula Népi Kollégiumban (1945). Része volt a Művészeti Tanács, a Szabad Szakszervezet alapításában. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára, tanítványa volt többek között Nagy László költő és Kondor Béla, akikhez életre szóló barátság fűzte. Nyaranként Szentendrén dolgozott. Indulásakor a kubizmus térszemlélete és a monumentális festészet kompozíciós problémái foglalkoztatták. Megbízást alkotásra sohasem kapott. Élete utolsó éveiben számos üvegablaktervet készített. A konstruktív, kubisztikus formálás elemeit mindig megőrizte, bár az 1930-as években festészete oldottabbá vált. Késői korszakában ismét a szigorúbb szerkezeti rend jellemezte csendéleteit és tájait. Fő művei közé tartozik fiatal korában festett önarcképsorozata. Számos cikket is írt, amelyekben ars poetica-szerű tömörséggel fogalmazta meg művészeti elveit. 1960-ban a Fényes Adolf-teremben önálló kiállítást rendeztek műveiből. A miskolci Herman Ottó Múzeumban, amelynek 28 képet ajándékozott, csoportos kiállításon mutatták be képeit 1975-ben, 1977-ben a Kecskeméti Katona József Múzeumban, majd a budapesti Műcsarnokban mutatták be gyűjteményes anyagát. A Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművészeti Alap vezetője volt. Művei a MNG tulajdonában és magángyűjteményekben vannak. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el: Szinyei-díj (1943). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)