Ismertető szöveg: Csopak község Veszprém megyében, a Balatonfüredi kistérségben. Területe az őskor óta lakott, ennek legkorábbi tanúi rézkori régészeti leletek. A 'Csopak' név először 1277-ben fordul elő (Chopok formában) egy veszprémi káptalani oklevélben. A név jelentéséről megoszlanak a vélemények; egyes feltételezések szerint Árpád fejedelem Sopok nevű vitézének nevéből ered, aki adományként kapta volna ezt a területet a honfoglalás után. Más feltevés szerint a szó bolgár-török eredetű, és egy halfajtát jelentett; ismét mások szláv eredetűnek tartják. Kövesd neve Cuesth-ként már 1121-ben előfordul egy oklevélben, mely ottani szőlők adományozásáról szól. A helység két legkorábbi építészeti emléke ma romos állapotban van. Az Árpád-korból származó Szent István-templomba 1830-ban villám csapott, s ennek következtében leégett; Csonkatoronynak nevezett maradványai a község központjában láthatók. Kövesd falu 1363-ban már állt Szent Miklós-templomának romjai pedig a Kossuth Lajos utcában tekinthetők meg. A három falu lakossága a legkorábbi időktől kezdve két fő foglalkozást űzött: egyrészt szőlőtermelést folytattak, másrészt a Csopaki-séd (Nosztori-patak) vizére épített számos malomban dolgoztak. (A 18. században a somogyi partról dereglyéken szállított gabonát is őröltek Csopakon.) A legfiatalabb, 1910-ben épült, ma is működőképes vízimalomban malomtörténeti kiállítás mutatja be a mesterség múltját. A török időkben mindhárom falu szinte teljesen elnéptelenedett. A 18. század elején a Szerémségből és Szeben vármegyéből származó telepesek keltették új életre a vidéket. A filoxérajárvány a csopaki szőlőket is elpusztította, ezután honosodott meg itt a ma már "tipikus csopaki" fajtaként számon tartott bort adó olaszrizling. A Balaton keleti medencéjének északi partszakasza vált a tó körül legkorábban fürdőhellyé, így a legelső üdülőhely, Balatonfüred mellé korán, már a reformkorban felsorakozott a szomszédos Csopak is. A 20. század elején a község a középosztály kedvelt nyaralóhelyévé vált. A balatoni fürdés lehetőségén kívül jelentős szénsavas gyógyvize is; a ma is működő Szent József Gyógyforrást 1934-ben építették ki. Ma a község üdülőhelyként és borvidéke központjaként él a köztudatban. A helyi malomipar ma már csak történeti emlék, savanyúvize azonban olyan érték, mely újbóli felfedezésre vár.