Ismertető szöveg: Enteriőr a Magyar Kézműves Remek országos pályázatának kiállításáról, mely a nyertes munkákból volt látható a Mezőgazdasági Múzeumban. Sok szép munka látható rajta, a gyapjúszőttesektől a fonott bútorig. Ez utóbbiról szólok alább.
A vesszőfonás a fák, bokrok fiatal ágainak sövénnyé vagy használati tárgyakká történő földolgozása. Anyaga fűz-, nyír- vagy mogyoróvessző. A vesszőfonás technikáját a magyarság valószínűleg jóval a honfoglalás előtt ismerte. A durvább munkájú, hámozatlan vesszőt használó kaskötést a folyók, vizes területek és erdők közelében élő falusi lakosság házi munkaként végzi. A hámozott vesszővel dolgozó, finomabb kivitelre törekvő kosárfonás háziipari és kisipari ágazat. Gyakran a vakok kenyéradó foglalkozása. Sövénykerítés, sövényfal, pásztorcserény, kaputábla, lésza, szekéroldal, szekérkas, szögletes gabonás-kas, kukoricás kas stb. készül kaskötéssel. Nagyobb szakértelmet kíván a kerekded alakú kéménykürtő, tyúkborító, szárítókas, fáskas, halkas, tapogató, méhkas, szakajtókosár stb. megfonása. Vékonyabb, hámozott, gyakran hasított vesszőből készítik a különféle alakú, nagyságú és rendeltetésű kézi kosarakat, valamint a fonott bútort. A kerek tárgyaknak előbb a fenekét kötik meg, ebbe tűzdelik a bordákat, a formát és a szerkezetet biztosító vastagabb vesszőket és a felső perem felé haladva végzik el a fonást. A vesszőfonáshoz a munka rögzítését szolgáló egyszerű állvány szükséges. A szekérkas készítésénél pl. alacsony lócaformájú lyukas-fát, a kosárkötéshez kétlábú kutyafát használnak. A vesszőfonás általánosan használt szerszámai a különböző nagyságú kések, a kb. 40 cm hosszú, elkeskenyedő kaskötővas és a feleakkora hegyesebb szurkáló, amelyekkel a vesszők bujtatását végzik.