Ismertető szöveg: A repce (Brassica napus) a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjának Brassica nemzetségébe tartozó, értékes ipari növény; a magjából olajat ütnek. A mediterrán vidékről származik, az Indus völgyében már időszámításunk előtt 3000-ben termesztették. Már az ókorban eljutott Kínába és Japánba; mára a mérsékelt éghajlati övben az egész világon termesztik. A repceolajat főleg két fajtájából: a réparepcéből és a káposztarepcéből állítják elő. Nálunk inkább a káposztarepce terjedt el. Ennek őszi és tavaszi változata is van, de hazánkban a tavasziak termése bizonytalan. A réparepce gyengébb, homokos talajokon is termeszthető, a káposztarepcénél fagytűrőbb, rövid tenyészidejű, magva apróbb és termése kevesebb. Úgyszintén van őszi és tavaszi változata is. Szára kerek keresztmetszetű, egyenesen feláll, majd bokrosan elágazik. A növény 75-125 cm magas lehet. Levélei kékeszöldek. Az alsó levelek nyelesek, borzasan szőrösek, a felsők kopaszak, szárölelők. Virágai fürtökben nőnek; az egyes virágok 15-30 mm-esek. A csészénél kétszer hosszabb sziromlevelei jellegzetes élénksárgák. Virágzata felső részén nyíló virágbimbói a már kinyílt virágok fölé emelkednek. Az egyes fajták áprilistól szeptemberig nyílnak. Termése, a becő 5-10 cm hosszú, keskeny. Egy-egy becőben 15-40 magot találhatunk. Jó talajerőt és kellő növényvédelmet igényel. Az őszi repcét augusztus végén vetik, június-júliusban aratják. Hazánkban hektáranként mintegy 1,8 tonna magot terem. Az 1,5-2,8 mm-es magvak gömbölydedek, simák vagy barázdáltak. Többnyire vörösek, barnák vagy feketék, de egyes típusoké sárga is lehet. A sötét színű magvak éretlenül vörösek. Olajtartalmuk 35-48 sza. %, fehérjetartalmuk 23-25 sza. %, héjtartalmuk 14-19 sza. %. Biológiailag hátrányos glükozinolátokat is tartalmaznak. Tápanyagokkal jól ellátott talajt igényel. (Forrás: Wikipédia)

A kardoslepke vagy kardfarkú lepke (Iphiclides podalirius) a rovarok (Insecta) osztályának a lepkék (Lepidoptera) rendjéhez, ezen belül a pillangófélék (Papilionidae) családjához tartozó faj. Európában, Ázsia nyugati és Afrika északi területeinél honos.Pontosabban Közép- és Dél-Európától Nyugat Szibérián keresztül Kínáig mindenütt előfordul. Több alfajra különül,amelyek az alapszín erősségében,mintázat élénkségében,a "kard" hosszúságában térnek el egymástól. A kardoslepke szárnyainak fesztávolsága 75 milliméter. Fehér alapszínét fekete csíkok díszítik. A hernyó vaskos teste zöld színű, hátán és oldalán sárga vonalak húzódnak. Pompás megjelenésű,nagy elterjedésű pillangó. Első szárnya a csúcsa felé erősen megnyúlt, hátulsó szárnya szintén nyújtott, és hosszú, elkeskenyedő farokban végződik. A szárnyak alapszíne sárgásfehér, néha áttetsző, rajtuk hosszirányban elvékonyodó, végükön elmosódó, fekete csíkok futnak le. A hátulsó szárny széles, kormosan behintett fekete szegélyében élénk kék,félhold alakú foltok sorakoznak. Belső szögletében felül széles, narancsvörös sávval, alul fekete szalaggal keresztezett kék szemfolt díszlik. Első pillantásra a fecskefarkú lepkére emlékeztet. Erőteljes, nyugtalan természetű, vitorlázó röptű pillangó. Nagy területeket kóborol be, és így városi parkokban, kertekben is megjelenhet. Hosszú pödörnyelvével előszeretettel szívogatja a virágok nektáriumait. A hernyó szelvényeit hosszirányban fekete csíkok tarkázzák, amelyet narancsvörös pettyek szakítanak meg. Jellegzetessége a feje mögé behúzható, húsos, kettéágazó nyúlványa, az ún.nyakvilla, amelyet akkor ölt ki, ha veszély fenyegeti. Ez a bizarr képződmény azonban csupán ijesztésre való. Tápnövénye a kökény, a galagonya, a berkenye, a mandula, az őszibarack és a körte. Évente két nemzedéke van. Az első tavasszal, második nemzedéke nyáron repül. A tápnövényhez erősített nyári bábja zöld, az áttelelő báb színe sötétsárga, vagy barna. Egyedszáma évenként erős ingadozásokat mutat. Annak ellenére,hogy a növényvédő szerek széleskörű alkalmazása miatt ma már a művelt területeken hernyói nem tudnak kifejlődni, egyes években nagy számban jelenik meg. (Forrás: Wikipédia)